2010. március 13., szombat

Sandsnessætra hegyei

"Haza"jöttünk hétvégére. Tegnap szokás szerint pár órás szótár üzemmódba kapcsoltam és azóta is igyekszem előhívni az újabb norvég szóáradatot, amit Aril próbált a fejembe tömni. Nem vagyok 100%-os... Szerencsére újságból hangosan felolvasnom még nem kellett. Még. De úgy érzem az elől sem lesz menekvés. Ha szeretném, ha nem, meg fogok tanulni norvégul. Persze szeretnék, csak nem ilyen sebességgel. Mert ennek az lesz a következménye, hogy liszt helyett tejet teszek majd a süteménybe. Nem szeretem a híg sütiket.
Ma viszont el kellett jutnom odáig, hogy nem segítem ki magam angolul. Jorunnel mentünk sítúrára, ide a közeli hegyekbe. 8 km csak felfelé. Egy ideig élveztem, aztán a wax a lécem talpán úgy gondolta, hogy nem tart velem tovább és sitty-sutty eltűnt. Küzdöttem még pár métert felfelé, aztán szépen visszacsúsztam 60 métert. Engem nem vattából csináltak, kemény vagyok, felmegyek! Pár száz méter után egy kereszteződésben elegem lett a csúszómászó élvezetekből, lecsatoltam és elővettem a szuper fegyvert: ezüst-piros wax. Mivel épp kezdett olvadni, a hőmérsékletet kb. 1-2 fok körülire saccoltam, az ezüst-piros tökéletes lesz.


Ezután jött a pofára esés, majdnem szó szerint, ugyanis a wax olyan profin fogta a lécet, hogy egy centimétert nem tudtam megmozdítani. Trappoltunk tovább felfelé, mint két jóllakott barnamedve. Végül csak felértünk a csúcsra, innen már csak lefelé, gondoltam én. Egy ideig lefelé, aztán felfelé, aztán lefelé, megint felfelé és le... Hullámvasútért nem kell vidámparkba menni. Az izzadság a hátamról a bokámig vándorolt. Végre megálltunk egy kis energia-szünetre, napsütés!!! Házi rozskenyér barna sajttal, gyömbéres tea. A tökéletes menü, 8 km hegynek fel és 5 km hullámvasút után be is habzsoltam mindent és mosolyogtam, mint egy kis óvodás.


Merre tovább? Természetesen ismét fel, de ez volt az utolsó emelkedő. Az izzadság mennyiségét egy ökölvívó is megirigyelhetné, pedig nekik aztán csúszós a pofájuk... Kellemes hűvös érzés járta át egész testemet a hátralevő 3 km-es lejtőn, süvítettem volna, mint a szél, ha a lécemhez ragaszkodó wax nem tart vissza. Egy 80 éves veterán leelőzött volna, nemhogy az a csapat visongó kisgyerek, aki majd' lesodort a szakadékba. Ezek után nem meglepetés, hogy hazaérve egy jóleső zuhanyozás után Csipkerózsika álmába zuhantam...

2010. március 10., szerda

Éljen Anya, aki ma 50 éves!

Bizony, bizony, március 10-e van. A legszebb képeslapot választottam ki, amit a boltban kapni lehetett. Igaz, hogy utána ebédet már nem tudtunk venni, mert miután feladtuk a postán, a pénzünk elfogyott... De ma kibírom. Különben is sífutni megyünk és az előtt nem jó bezabálni. Majd eszünk utána vajas kenyeret. De térjünk vissza anyukámra. Termetre nem túl nagy és emiatt a szíve alig fér bele. Mert az bizony óriási! Jut belőle mindenkinek. Apának, tesóknak, Lajosnak, mamáéknak, barátoknak, szomszédoknak, postásnak (de nem úgy!!!), bolti eladóknak és nem utolsó sorban a színházas társulatnak. Ja és persze egész napon át anyukám fülét rágó Lulunak és Sherpának. Remélem mindenki megérdemli!!! Mert aki nem viselkedik, arra ráküldöm a süvöltő északi szelet! Szóval anyukám szeret varrni. Akinek van felesleges kilométer áruja, vigye nyugodtan a Petőfi 46-ba. Csoda válik belőle, táska, takaró, faliszőnyeg, mackó, terítő és minden más hasznos és szép dolog. Az én anyukám a legügyesebb. Csak néha sietnie kell, ha határidő van. Meg ha az Attila nem hagyja magát és csakazértis ragaszkodik a darab korához, stílusához nem illő ruhákhoz. Igen, ez sokszor előfordul, de anyukámat kemény fából faragták, bükk lehet vagy valami tölgyféle. Fakanálnak is jó lenne, valószínű emiatt tud finomakat főzni. Rakott krumpli, rácponty, lecsó, túró gombóc, na ezek hiányoznak nekem innen. Anya figyelj, súgok... remélem áprilisban megyünk haza! Mi újság a kertben? Megérkeztek már a fecskék? Igen, anya kertészkedik is. Locsol, ültet, metsz, gyomlál. Mindezt egyszerre. Mert 100 keze van. Egyszóval anyukámnak nincs párja! Köszöntse fel mindenki félmatuzsálem édesanyámat ezen a vidám, napos márciusi délutánon!


Hurra for deg
som fyller ditt år!
Ja, deg vil vi gratulere!
Alle i ring omkring deg vi står,
og se nå vi vil marsjere,
bukke, nikke, neie, snu oss omkring,
danse så for deg med hopp og sprett og spring,
ønske deg av hjertet alle gode ting
og si meg nå hva vil du mere?
Gratulere!

Boldog születésnapot!

2010. február 21., vasárnap

Sítúra

Igaz, az újévi fogadalmakról lemaradtam, de az elszántságomnak semmiféle babona nem árt. Az "ebben-az-évben-nem-szedek-fel-plusz-kilókat" és a "minden-nap-minimum-1-órát-sportolok" című teljesíthetetlen baromságok nekem soha nem váltak be. A mai reggelt például 2 nagy szelet tejszínes sajttortával kezdtem és nincs lelkiismeretfurdalásom. Legfeljebb amiatt, hogy a többieknek így alig jut. Ezek helyett inkább próbálom a dolgok izgalmas oldalát nézni. Mint csütörtökön. Nagy nehezen, a szakadó hóesés ellenére -ami végül nem tartott sokáig- elindultunk egy kisebb sítúrára, ami a főút melletti szántáson kezdődött, kb. 100 méterre a luxusvillánktól. Majd majdnem ugyanott véget is ért, mivel kiderül, hogy a szántáson egy kör alakú pályát alakítottak ki az unatkozó gyerekek... hehehe... Nem gond, mi vagányok vagyunk, elindulunk a térdig érő friss hóban felfelé (mármint sítalpon állva ért térdig, amúgy tuti derékig süllyedtem volna...). Valahol biztos lesz egy ösvény. Valahol. 10 perc múlva is voltunk valahol, fákkal körülvéve. 20 perc múlva egy eldugott külvárosi részhez értünk, Magnus állítólag tudta hol vagyunk. Sokat nem is tévedett, pár perc keringés után találtunk egy kialakított pályát.
(Azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet, elmondom, hogy a sífutó ösvények kialakítása egy speciális gép feladata, ami az általában 3-4 méter széles út két szélén 1-1 pár vájatot alakit ki, amiben a klasszikus stílus kedvelői araszolhatnak előre. Középen pedig egyenletesen, viszonylag keményre hengerli a havat.)
Na, ennek a mi ösvényünkön nem sok nyomát láttam. Az út szép lassan emelkedni kezdett, az én erőm pedig egyre gyorsabban csökkent. Minden fejben dől el! Ezért én elkezdtem azt képzelni, hogy Marit Bjørgen vagyok, a norvégok női sífutó masinája, Vancouverben eddig 2 aranyéremmel gazdagodva. Meneteltem is keményen, edzői (Magnus) utasításokkal a fülemben:
-Közelebb tedd a léchez a botot!
-Ne riszáld a feneked!
-Menj továááááááább!!!
Ha így folytatja, magyar bajnok leszek, minimum. Az ösvény kezdett kitisztulni, juppi, mindjárt a csúcson vagyunk! De mikor? Természetesen a következő emelkedő után. Mint vízitáborban a következő kanyar után... Aztán csak elértük azt a bizonyos következő kanyart és elénk tárult a villanypóznák véget nem érő láncolata és az alattuk húzódó enyhén lejtő (!) pálya. Itt kezdtem örülni, de sajnos túl korán. A coach következő utasítása szerint a következő feladat ezen a szakaszon párhuzamos, egymás mellett tartott lécekkel kell csúsznom, kizárólag a karjaimmal segítve az előrehaladást. Bahh.. Nekem befellegzett, főleg másnap, mikor nem bírtam felemelni a teáscsészémet sem. Valahogy túléltem, pulzus a csillagos egekben. De melyik villanypóznánál kell jobbra fordulni? -Nyugi, emlékszem, -mondja Magnus- kis táblácskákkal van jelölve rajta, hogy magasfeszültség! haha, de melyiken nem??? Találomra indultunk el lefelé, egyenesen a szűzhóba ismét, szerencsére nem találkozunk senkivel, aki jót röhöghetett volna a szuper lejtő-technikámon. A hátralevő izgalmaim arra korlátozódtak, hogy azért fohászkodtam magamban, hogy ne találkozzunk jávorszarvassal, amiről eddig természetesen csak rémtörténeteket hallottam. Jó pár nyomot láttam, de állatot egyet sem.
A kalandok pedig folytatódnak...

2010. február 14., vasárnap

Valentin-nap, téli olimpia és az 5 napos menü

Az egész tegnap kezdődött. Azon gondolkodtam, mivel lepjem meg Magnust Valentin-nap alkalmából, vagyis, mivel nekem ez a nap sosem jelentette a képeslapok, a bonbonok és a piros, szív alakú gyertyák özönét, ezért inkább arra jutottam, jobb, ha az 1 éves évfordulóra hivatkozom. Magnus este elment sörözni a haverokkal én pedig nekiláttam képeket keresgélni, hogy összeállítsak egy háttérképet, mivel biztos voltam benne, hogy a számítógép lesz az első amire rápillant amikor hazaér, már csak az elhelyezkedéséből adódóan is. Igazam is lett, a meglepetés bejött (bár én már rég aludtam...). Tehát ez a látvány fogadta, miután megmozdította az egeret:


Vinter OL = téli olimpiai játékok
Norvégia lázban ég, a megnyitó óta minden szempár naponta órákat tapad a tv-re. Teljesen mindegy milyen sportról van szó, a norvégok biztosan ott vannak az élmezőnyben (legalábbis szeretnék ezt hinni). A legkiemeltebb sportágnak norvég szemmel nézve a sífutás számit. Petter Northug neve a napokban kb. egyenlő Jézuséval.


Az előttünk álló két hét tehát nem lesz unalmas. Nekem sem, mivel pénteken a kedvenc vendégünk jön, Christer, és nekem kell a menüről gondoskodnom 5 napig. Péntek taco, szombat brokkolis tészta, vasárnap talán lazac salátával és az elmaradhatatlan főtt krumplival, hétfő házi készítésű pizza, kedd csirkemelles wok. De ez még egyéni kívánságoktól függően változhat... De jó nekem!!!

2010. február 4., csütörtök

Nyelviskola

Kicsit részletesebben. Elvileg ez egy felnőttoktatási intézet, gyakorlatilag néha úgy érzem magam, mintha óvodában lennék. Norvégul tanulunk, vagyis tanul az, aki kinyitja fülét és nem utolsósorban a száját is. Ez nagyjából 3 főre igaz a csoportban. Vegyük elsőként az orosz hölgyet: 28 éves, 2 gyereke van, norvég férje és szeret csinosan öltözködni. Igyekszik nagyon az órán, mindig van egy spørsmål-ja (kérdése) és néha belevegyit egy-két angol szót a mondandójába. De mindent összevetve talán ő az egyetlen, akivel lehet beszélgetni. A thai girl: pattanásos feje van, festegeti magát, de az sem segit, pedig amúgy nem lenne csúnya. Elég idétlen szegényke, folyton vihog saját magán, foggggalma nincs a kiejtésről, de viszonylag érti a rendszert. Az ebédszünetben -amikor az én napomnak vége- jó büdös leveseket főz a többi kis keleti csirkével. A 3. pedig én vagyok. A többiek (sülthal és lila köd társaság): Nemo Szomáliából, csöndben üldögél, ha felszólitja a tanár, akkor mondd egy norvég szót a témával kapcsolatban, majd elkezdi gyűrögetni a szótárt. Tuta, a palesztin anyuka, akiről ma tudtam meg, hogy a 3 gyerekével együtt nézte végig, hogy a férjét fejbelövik. Sokáig volt kórházban, napokat átaludva, egy szót sem szólt, addig a pillanatig, amig ide nem került. Most be nem áll a szája, a legkülönbözőbb kitalált nyelveken magyaráz, mutotgat és sapkát meg sálat horgol a gyerekeinek. Nagyon kedves teremtés. Aztán van 2 filippinó csaj, na ezek sem normálisak, más nem jut róluk eszembe. Májkel, a lengyel fickó: leginkább angolul szeret beszélni, de azért jár iskolába, főleg, mert imád másokon röhögni. Végül pedig a burmai sülthal-srácok, TannPüi és TannLien. Állitólag mindent értenek, de ezen kivül csak bólogatni tudnak. Ők a csoporttársaim.
A tanárok -Anne Karin, Tonje és Marina szerencsére az "elit" bandával tartják a lépést, nekem meg mindig adnak extra házifeladatot, hogy nem unatkozzak. Nem is nagyon szoktam, mert a tárgyas alakokkal mostanában eléggé meggyűlt a bajom. Néha még a norvégok sem tudják egy-egy dologról, hogy him- vagy nőnemű-e, akkor nekem melyik szőnyeg alól kéne elősepernem? Akad még bőven gyakorolni való, de egy előnyöm legalább van; sokat vagyok együtt norvégokkal és Magnus is egyre többször csak igy hajlandó kérdezni és válaszolni.



Szerencsehozó troll - Legyen szép napod!

2010. február 3., szerda

Kifulladásig

Igen, ma sikerült elkezdenem a véget nem érő edzések sorozatát egy nem túl lájtos tréninggel. Futás be a városba, 4 km, szakadó hóesés, de a taft még mindig tartott a szupermeleg gyapjúsapim alatt. Igy hibátlan frizurával érkeztem a kondiba. Ami mellesleg egy kis lyuk pár gyúrógéppel - ezek engem nem foglalkozatnak. Egyelőre van rajtam elég súly, ez elég pár hónapra a keserves izommunka elvégzéséhez. Tehát; az én egyik kedvencem a bordásfal, felülésekhez és vádli erősitéshez. A másik kis barátom a 2kg-os súlyzópáros. Ma is ezekkel haverkodtam, remélhetőleg nem erdeménytelenül, de erre majd később derül fény. A legfontosabb most, hogy a kezemben van a motiváció kulcsa!!! Látom a csillógó faltól-falig tükröt, melyből ez a kép tekint vissza rám:



Haha... na jó, eddig azért nem kéne eljutni. Most azonban az ágyig muszáj eljutnom valahogy... Holnap következik a folytatás. Jó éjszakát!

2010. január 29., péntek

Csakazértis

Pár hónap lustálkodás után úgy döntöttem nem hagyom cserben olvasóim szerény táborát, ismét elkezdek írni. Azért nem árt, ha páran tudnak róla, mi történik velem, így majd gyorsabban terjed a hír és nem kell mindenkinek egyenként beszámolnom. Tehát.
A karácsony nagyon izgalmas volt, de utol sem érheti az otthoni hóesésért szurkoló, tavaszi cipőben rohangálós ünnep előtti időszakot. A szilveszter meg egyszerűen egy cukormáz, báli ruhával, egészben sült pulykával, de szerencsére poénkodós társasjátékozással és semmi esetre sem vég nélküli pezsgő és egyéb italok nyakalásával. Jól éreztem magam, de azért egy hónap után jó volt hazamenni, bár nem a vizsgák miatt. Amik az elvárásaim alapján sikerültek :)
Aztán visszajöttem megint. Most már muszáj lesz elkezdenem a szakdolgozatot, nem ártana ha valaki jól seggbe rúgna, mert nem akar kifolyni a kisujjamból az a pár oldal. Szóval a délutánjaimnak ezzel kellene telni. Vagyis a délutánjaim ezzel telnek, MÁR MOST IS. Délelőttönként pedig nyelviskolába járok és igyekszem jártatni a számat, nem úgy, mint a 2 burmai sülthal gyerek, akik melegedni járnak be. Aki beszélgetőpartnerem lehet az órákon, az egy orosz lány, norvég férjjel és 2 gyerekkel. Neki a kiejtése is tűrhető. A kis thai csajszi is szeret beszélni, de ha angolul mondja, akkor sem értem. Így reggelente korán kelek, megyek suliba, mint egy gimnazista, hátizsákkal és könyvekkel, de szerencsére délben már szabadulok. Otthon is gyakorlok, én akarok lenni a legjobb! :D
Ezeken kívül nem ártana egy kis edzés sem, azt hiszem naptárba fogom jegyezni a napi adagot, hogy MUSZÁJ legyen megcsinálni. Mert amíg a fejemben látom magam kilométereket róva, addig a valóságban a napi egészségügyi séta sem valósul meg mindig. Itt az ideje a felpörgésnek!
El is kezdem a takarítással, mert már az is ránk fér. Szép hétvégét mindenkinek!